Tsúszó Sándor és a pszichodráma

A beavatkozó művészet és a komplex létezés

Balla D. Károj posztumusz költő és piréz gondolkodó elmélete szerint a megfelelően intenzívvé, hatékonnyá tett képzetes létezés (azaz a műalkotás), miközben az elménkben megfelelő tudattartamot alkot, a maga szerkesztettsége, strukturáltsága, árnyaltsága és megjelenésének dinamizmusa révén bizonyos mértékig áthullámozhat, átcsaphat az érzékelési szférák határán és a valós létezés részévé válhat. BDK ezt a komplex létezés és a beavatkozó művészet elméletének nevezi. Az utóbbi kifejezést Tsúszó Sándor pszichodrámájának címéből vette.

Kevesen tudnak a magyar avantgárd jeles alkotójának, Tsúszó Sándornak a pszichodráma területét érintő munkásságáról. Mint azt korábban Balla D. Károj ungvári költő, majd a terapeutának is kitűnő Kállay O. Béla kutatásaiból tudjuk, Tsúszó Sándor 1929-ben hét hónapot Ungváron töltött. Ide Párizsból érkezett, ahol nem csupán a modern művészet szabad levegőjével szívta tele magát, hanem közelebbről is megismerkedett a progresszív pszichológiai irányzatokkal, így a pszichoanalízissel és a kognitív pszichológiával is.

Mint ismeretes, a pszichodráma atyja, Jacob Levy Moreno az avantgárd művészetben, annak spontaneitásában az emberi pszichét felszabadító eszközt ismerte fel, s az általa teremtett csoportterápiás módszer alapelveit még az 1920-as évek elején közzétette Európában (majd 1925-ben az Egyesült Államokba emigrált és ott továbbfejlesztette a szociometria, csoportpszichoterápia, pszichodráma módszerét.)

Az irodalomtól a pszichoterápiáig és vissza

Tsúszó megismerkedett ezekkel a tanokkal és a Morenoéval ellentétes irányban gondolkodva jutott el egy merészen új irodalmi műfaj megteremtésének a gondolatához. Tsúszó S. nem az avantgárd művészetben látta meg a pszichoterápiába beemelhető elemeket, hanem a pszichoterápiás metodológiát gondolta az irodalomba átemelhetőnek, ott hasznosíthatónak.

Ezt a koncepciót azonban a párizsi élet forgatagában nem volt ideje végiggondolni, ám a sokkal csendesebb Kárpátalján töltött hónapjai ezt lehetővé tették. Az említett kutatók publikációiból tudjuk, hogy Tsúszó gyakorta elhagyta még az ungvári társasági életet is, korábban egy autókölcsönző becses darabjaként ismert Fordjába ült, felhajtott az Ung völgyének csendesebb vidékeire, leparkolt kocsijával valahol az erdőszélen vagy egy lucernás rét közepén – és papírra vetette az irodalmi pszichodráma – mint műfaj – létrehozására irányuló szándékát, illetve az elképzelt műfaj mibenlétének a téziseit.

Az elméleti okfejtésnél tovább azonban ekkor még nem jutott. Elhagyta a festői Ungvárt (és feleségét), Pozsonyba költözött, ahol folytatta nyughatatlan, viharos, bohém életét. Ámulva olvasta Moreno friss munkáit, az 1934-ben a „Who shall survive?” c. kötetben megjelent nagy összefoglalóját – de ő maga ekkor nem hagyott időt arra, hogy saját projektumát kidolgozza és gyakorlati művekben testesítse meg. Erre jóval később került sor, amikor a hatvanas években abszurd drámát írt Beavatkozó művészet címen. Pszichodráma úgy lett belőle, hogy bemutatójára a közönséget a Charentoni tébolyda ápoltjaiból verbuválták.

A kifejezetten pszichoterápiás csoportok és gyakorlatok szövegkönyvéül szolgáló apeciális műfajt a 21- század tízes éviben a Tsúszó-életmű már említett kutatója alkotta meg abszurd irodalmi pszichodrámáival.

Honlap-Seo: keresőoptimalizálás művészetterápia és pszichoterépiás rendelő Budapest kulcsszóra.