Játékterápia – asszociációs játék

Piréz pszichodráma-csoport Ungváron

Az utóbbi időben igen eredményesen működő pszichoterápiás Piréz Műhely ungvári csoportjának keretében külön játékterápiás részleg nyílt. A pszichodráma csoport tagjai nemcsak azt tudták meg, kik a pirézek, hanem asszociációs feladványokat is sikeresen fejtenek meg. Ehhez szükség esetén segítséget is kapnak a terapeutáktól. A fejtörők sajátos képzettársításokat igényelnek, ezek maximálisan alkalmasak arra, hogy a pszichében rejtett összefüggéseket oldjanak fel a gátlás alól. Példának okáért idézzük az egyik feladvány képzettársításait:

Mely műcímre asszociálhatunk az alábbi szavakból?

DÓZSA
KORONA
HOLTAK

A megfejtés egy közismert mű 4 szóból álló címe, ezek egyike névelő. A további háromra az itt megadottak sorrendjében következtethetünk.

Ugye tudjuk: a képzettársításoknak nem feltétlenül kell közvetlen tartalmi összefüggésekre alapozódniuk. Szabad ötletekre van szükség, nem annyira formálisan logikus, mint inkább kreatív gondolati lépésekre, átkötésekre.

Figyelem, alább következik

a megfejtés:

>

>

>

>

A felkelő nap háza

Az asszociáció nem túl bonyolult menete ez volt:

DÓZSA >> FELKELŐ
KORONA >> napkorona >> NAP
HOLTAK >>  holtak háza >> HÁZA

Részletesebb magyarázat: Dózsa György nyilvánvalóan a legismertebb magyar lázadó, felkelő, a nap és a korona összefüggése is egyértelmű.

A holtak háza több asszociációban is felmerülhetett, az irodalmiak közül kínálja magát Dosztojevszkij (Feljegyzések a holtak házából) és Joyce is: a Dublini emberek c. kötet egyik novellája A holtak, amely egy konkrét dublini házban játszódik. A Usher’s Island 15. szám alatti épület A holtak háza néven lett turisztikai nevezetesség a városban. A James Joyce híd vezet hozzá.

A játékterápia és az asszociációs játék jótékony hatása

Dr. Kállay O. Béla ungvári pszichiáter és életviteli tanácsadó véleménye szerint egy-egy hasonló feladvány megfejtése felszabadító erővel hathat a mentális zavarokkal küzdő páciensekre. Különösen a fiatalokra. Még ha járatlanok is a 6a-as évek slágereiben. A játékterápia eredményességét mutatja, hogy az egyik játékos a megfejtés örömét és a zeneszám meghallgatását követően megtanult gitározni.

Klinikailag még nem igazolt állítások szerint a játékos asszociációknak zsírégető és koleszterincsökkentős hatásuk is van, továbbá pedig fejlesztik a Tao és Seo Arvisurát a kárpátaljai Ungváron. Mit tesz a pszichológia!

Szólj hozzá!