Zdzisław Beksiński a halál trónusán

A szürreális disztópia mestere. Gótikus álmok

halál trónusa Beksiński
A halál trónusa. Zdzisław Beksiński 1929-2005

Borzongjunk együtt a halál trónosa alatt a hűvös, klimatizált kiállítóteremben – és ámuljunk el az újkori Hieronymus Bosch képeinek láttán – egyelőre nem Krakkóban vagy Varsóban, hanem Częstochowa városkában.

A múzeum névadója a leginkább szürreális, disztópikus képeiről ismert lengyel művész. Vegyes technikájú képei, festményei, fényképei és nyomatai hátborzongató túlvilági tereket és alakokat ábrázolnak.  „Olyan módon szeretnék festeni, mintha álmokat fotóznék”. Hát… Sikerült neki.

Alább Anna Trojan lengyel író, műfordító személyes élményei.

gótikus szürrealizmus a 20. században

Zdzisław Beksiński fantasztikus festészet
Zdzisław Beksiński. Gótikusi szürrealizmus

Élet a halál közelségében

Zdzisław Beksiński 1929. február 24-én született Sanokban, kiváló lengyel festő, szobrász és fotós. Ő az, akiről mindig is hallottam, hiszen szülővárosom, egy dél-lengyelországi város, Częstochowa büszkén birtokol egy múzeumot, ahol 50 rajzát és festményét állították ki. Kétségtelenül ez a legértékesebb múzeum a katolicizmussal áthatott Częstochowa városában, ahol nem sok más található. Legutóbbi ott tartózkodásom során meglátogattam a múzeumot, és felfedeztem egy igazi gyöngyszemet, amelyet szülővárosom mindvégig rejtett.

Olvass tovább

Karnyújtásnyira a Tisza. Tisztavíz-forrás

Tiszta ivóvíz egy kárpátaljai faluban

Tisza víz - Tiszta forrás

Egy vízivó visszaemlékezései az első fürdőszobáról

Igaz, hogy szinte karnyújtásnyira folyik születésem falujától a Tisza, igaz, hogy minden háznál vagy gémes, vagy kerekes kút található volt emberemlékezet óta. Igaz az is, hogy az 1920-as évektől kezdve volt községünknek saját artézi kútja. Mégis: a 70-es évekre, amikor születtem, a vízkérdés megoldása lett a községi tanács legfontosabb feladata.

Az udvarokban levő kutak vize ekkorra már emberi fogyasztásra alkalmatlan lett, nyaranta gyakran elapadtak. Ilyenkor az állatoknak is maradt reggel és este az artézi kútnál lévő itató, amíg állandó folyású volt. Vagy a Tiszáról hordtak nekik ivóvizet. De nyaranta a folyó is el-elposványosodott – pedig a klíma változás még a kertek alatt sem járt.

Főzni, inni mindennap az ártéziről hordtuk még mi is kannákban a vizet, nemhogy apáink, anyáink!

Nekik ez esti szórakozás is volt, hisz ott világított először utcai villanyégő, ott lehetett találkozni, beszélgetni, míg megtelt a két kanna. Ők gyalog jártak vízért.

Én már kerékpárral! No jó, először még kis biciklivel, kis kannával! De nem verődhetett ám a kanna a biciklihez! Az nekem mindennapi dolgom volt, hogy a mamáméknak este friss, tiszta ivóvizet vigyek. Amennyit elbírtam, ha nehéz volt a nagy kanna víz, ki-ki öntöttem belőle, előfordult, hogy fél kanna vízzel értem hozzájuk. Ilyenkor természetesen újra kellett mennem. Jutalmul 20 kopeket kaptam, amit elkölthettem ragadós tejkaramella cukorkára a régi mozi előtti kisboltban.

Nagymosáskor már előző este tele kellett hordani az edényeket. Bizony én a Csíkos közbe igen sokat fordultam két kannával, biciklivel, mire azt mondta édesanyám, hogy elég.

Az artézi víz a vert kútból 1984-ig magától tört föl a mélyből. A levert csövön keresztül. De ekkorra már nem győzte kiszolgálni a megnövekedett igényeket és szereltek rá húzó-nyomó szerkezetet, valami szivattyút. Ám így is kevésnek bizonyult. Ráadásul a környezetszennyezés miatt egyre gyakrabban volt szükség klórozásra, ivóvíz fertőtlenítésre, mert a pseudomonas fertőzések mindinkább gyakorivá váltak. Fő az egészség!

Sürgősen új kutat kellett fúratni. És persze nem a Tisza szintjét követő talajvizet, hanem a sziklakőzetek alatti karsztvizet kerestek. Már 115 méter mélyre értek a csövek, de saját erőből nem tört fel a víz, pedig ezt remélték a falubeliek.

A lakosság száma közben ezer fölé emelkedett, köztük 150 iskolás, 30 óvodás gyerek várta a tiszta az ivóvizet.

Voltak azért már abban az időben is házak, ahol már épültek fürdőszobák nagy kádakkal, amit saját fúrt kútról láttak el vízzel szivattyú segítségével. Luxusnak számított, de a zuhany nem volt divatban.

1981. májusában aztán megkezdődött a vízművesítés. A költségeket az állami gazdaság fedezte, de házanként 52 rubellel vagy egyheti társadalmi munkával a falusiaknak is hozzá kellett az építéshez járulniuk. Eredetileg regionális vízműre készítették a tervet, ami azt jelenti, hogy a község közelében haladó vízvezetékre kötik a falu vízhálózatát. Ez lett volna az olcsóbb. Ám sajnos nem valósult meg. Önálló vízművet kellett építeni.

Végre megindulhatott a munka! Éjjel-nappal ásták az árkokat, fektették a csöveket.

A vezetők egyre nyugtalanabbak lettek. Az önálló vízműhöz fúrt kút mélysége már jóval meghaladta a 100 métert, de a vízhozama csekély volt. A rossz hír hallatán sokan vissza akarták kérni a befizetett pénzt. Ám nemsokára jó hírek érkeztek a kútfúróktól: 186 méter mélységből percenként 280-300 liter jó minőségű tiszta víz tört elő!

Már csak egy hidroglóbusz kellett, s a falu legtöbb udvarában 1983-ban ott volt a vezetékes víz. Ekkor megindulhatott a régi építésű házakban is a fürdőszobák és zuhanyzók kialakítása.

Az első fürdőszobánk. Édesapám mindenhez értett, egyedül vezette be a házba a vizet, csempézett, alapozott, csapot szerelt, szennyvizet vezetett. Jól ment az építés, ritkán kért szakembertől segítséget. Micsoda öröm volt megtudni, hogy lesz benti öblítős vécénk, hogy nyáron majd zuhanyozhatunk a teraszon, és a fürdőszoba nemcsak mosdókagylót foglal magába, hanem egy öntöttvas kád is elfér benne.

“Na, az én életemet kiállja”- volt apám jelszava. Nem így alakult. Tíz év sem telt el és áttelepültünk Magyarországra. Én meg férjhez jöttem ide, Tiszafüredre. Férjem szegedi…


Tiszai ivóvíz