Miután az ausztrál hatóságok évtizedekig hiába kutattak a II. világháborúban a németek Kormoran nevű cirkálójával szemben vívott csatában elpusztult hajójuk, a Sydney roncsai után, színre léptek a pszichológusok… Azt hinnéd, egy abszurd pszichodráma kezdődik így. De nem!
A roncs felkutatása többek között azért volt lehetetlen, mert a túlélő német tengerészek vallomásai ellentmondásokkal voltak terhesek. Bár megnevezték a helyszínt, ám sok részletben nem egyezett elmondásuk. A hatóságok arra jutottak, hogy a német túlélő legénység tagjai hazudnak, ezért nem vették figyelembe vallomásaikat a hajó keresése során. És nem is jutottak semmire.
Előzményként a történelmi tényeken túl érdemes tudni, hogy a Sydney sorsát övező sok bizonytalanság felkeltette az összeesküvés-elméletek megszállottainak a figyelmét. Az 1981-es, „Ki süllyesztette el a Sydney-t” című könyv szerzője, Michael Montgomery azon keseregvén, hogy sohasem találták meg a roncsot, arra a következtetésre jutott, hogy itt valami egész másról lehet szó, mint amit a hivatalos verzió mond. Szerinte nem az ellenséges német cirkáló, a Kormoran, hanem egy japán tengeralattjáró adta meg a kegyelemdöfést a Sydney-nek.
A két hajóroncs megtalálása tisztázhatta volna a helyzetet, ugyanakkor erre még a 80-as évek nagy roncsfelfedezéseit követően is kevés esély mutatkozott. Az egyik probléma, mint említettük, az volt, hogy nem volt közmegegyezés a Kormoran és a Sydney elsüllyedésének helyéről és arról, hogy az ütközet helyétől eloldalgó Sydney meddig maradt a felszínen. Az ilyen helyzet természetesen az „önjelölt” kutatók paradicsoma, akik mind kidolgozták a saját elméletüket, így sikerült a csata és az elsüllyedések helyszíneit egy bő 400 kilométer átmérőjű területre kiterjesztve lokalizálni. A felkutatás reménytelennek látszott, holott több projekt indult, olyik hatalmas költségvetéssel.
