Paradox módon a művészileg megalkotott Semmi, Nincs, Hiány az emberi kifejezés egyik legteljesebb formája. A Semmi nem pusztán üres tér vagy hiányzó tartalom, hanem egyfajta abszolút jelenlét: annak a tudatos megteremtése, ami látszólag nem létezik. A művészetben a Semmi gyakran a lét határainak megmutatására szolgál, ahol a hiány éppoly jelentéssel bír, mint a forma, a hang vagy a szín. Az üres vászon, a csend a zenében, vagy a szünet egy vers ritmusában nem mellékes, hanem lényegi elem – a kimondhatatlan tapasztalat helye.
A Nincs művészi megalkotása a nyugati gondolkodásban különösen az avantgárd és a minimalizmus idején kapott hangsúlyt. Kazimir Malevics „Fekete négyzet”-e például nem egyszerű geometriai alakzat, hanem a világ minden képének tagadása, a jelentés felszámolása, hogy valami mélyebbet – a tiszta lét ürességét – jelenítse meg. A zenében John Cage 4’33”-je ugyanezt teszi a hanggal: a Nincs művészileg komponált formává válik, amelyben a hallgató a csendet, a környezeti zajokat, sőt önmaga jelenlétét kezdi észlelni. Létrejön a létezővé nagyított hiány.
A Hiány mint esztétikai kategória a befogadó tudatában válik teljessé. A hiányzó rész, az elhallgatott szó, a be nem mutatott kép arra kényszeríti a nézőt, hogy maga töltse ki a hézagokat – így a mű nem lezárt, hanem nyitott rendszer lesz. Az absztrakt festészet, a fragmentált irodalom vagy a konceptuális installáció mind ezt a hiányból fakadó kreatív folyamatot használja: a művészet itt nem közöl, hanem kérdez, nem állít, hanem sugalmaz.
Így tehát a művészileg megalkotott Semmi nem az érték vagy a tartalom hiánya, hanem a lehetőség tere. Az ürességben új értelem születik, a hallgatásban új hang, a sötétben új fény. A Semmi művészi megteremtése a legvégső emberi gesztus: annak a felismerése, hogy a jelentés nem adott, hanem teremtett, és hogy a hiány éppoly valóságos, mint a lét.